"Benke Éva mesterfodrász vagyok. 2000-ben egy gyermekkori álmom vált valóra, mikor beiratkozhattam egy fodrásziskolába, majd befejeztével végre igazi hajszobrász lehettem. Legalábbis papíron, mert a profi fodrásznak rengeteg gyakorlásra, rutinszerzésre van szüksége, hogy a lehető legtökéletesebb lehessen az évek folyamán, valamint ebben a szakmában fontos a kreativítás is.

2006-ban a mestervizsga elvégzése után nyitottam meg első saját szalonomat, ahol egyidőben a tanulóképzést is elkezdtem. 

Imádom a szakmámat, teljes szívvel és a legjobb tudásommal azon dolgozom, hogy bárki, aki kilép a szalonból: elégedett legyen a hajával, önmagával, a munkánkkal és a csapattal.

 

A mindennapi munka mellett, különböző rangosabb versenyeken szoktam indulni, ahol előkelő helyezéseket értem el eddigi pályafutásom során. Továbbá fotózásokra, divatbemutatókra, reklámokba, TV-műsorokba is kapok felkéréseket, ami nagyon megtisztelő számomra.

 

A szalonba érkező vendégek részére - fejbőr-, és hajdiagnózist követően - kérései figyelembevételével, közös megbeszélés alapján készítjük el a kívánt frizurát. Minden vendég fontos számunkra, így a különböző hajtípus, és egyéniségre való tekintettel, egyénre szabott szolgáltatást nyújtunk.

A hajmosást, minden esetben relaxációs fejbőrmasszás kíséri, mellyel ugyancsak a vendégeink kényelmét szeretnénk biztosítani. Mindezen kényeztetést, a L' Oréal Professional és a TIGI  termékeivel tesszük lehetővé.

A hajkezelések közötti - várakozással töltött - perceket, egy finom kávé, vagy tea elfogyasztásával tesszük kellemesebbé, valamint mindig naprakész frizura újságokban rálelhet a következő hajkölteményére.

Vendégeinket hűségkártyával ajándékozzuk meg, hogy a megújulás mellett, játék legyen hozzánk betérni."

 A magánéletemben nevelem a négy bocsomat Dánielt akit már nem nagyon lehet 20éves , Krisztiánt aki még egy kicsit hallgat rám 19 éves, Nikolettet aki 13 éves királylány és a majdnem 3 éves Noelt akinek még én vagyok az EGYETLEN.






 
 
 


fatehair.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!








0,052 mp